Szilágyi Róbert István

Szilágyi Róbert István

Szövetségi Állandó Tanács

Partiumi Regionális Önkormányzati Tanács - elnökségi tag

Szilágy megye - megyei tanács alelnök

Szilágy - ügyvezető elnök

Telefon:
Cím:

450010, Zilah, Kossuth Lajos utca, 33.szám, Szilágy megye



1980-ban március 18-án születtem, Zilahon. Általnos és középiskolai tanulmányaimat Zilahon végeztem, majd ezt követően 1998-ban, Kolozsváron folytattam egyetemi tanulmányaimat és 2002-ben a Babes-Bolyai Tudományegyetemen szereztem politológus diplomát.

2002-ben friss egyetemi végzősként, vártam a katonai besorolást, - akkor még kötelező volt – azzal a megfontolással, hogy essek túl rajta és azt követően keressek munkát, de úgy látszik a román hadseregnek nem kellettem, mert miután önként jelentkeztem sem soroztak be, ezért 2003-ban kerültem politológusként a Szilágyság hetilaphoz, valamint az RMDSZ Szilágy megyei szervezetéhez.

2004-től kezdődően, több feladatot láttam el az RMDSZ Szilágy megyei szervezeténél.
A 2004-es helyhatósági és a parlamenti választások alkalmával, a megyei szervezet kampánystábjának sajtó és kommunikáció felelőse, ugyanakkor a Szilágy Megyei Választási Bizottság RMDSZ-es képviselője voltam. 2006-ban a magyarországi 2006/XLVII. kárpótlási törvény által előírt alkalmazások Szilágy megyei felelőse, majd ezt követően 2007-ben a Szilágy megyei RMDSZ önkormányzati kapcsolatokért felelős megbízottja voltam.
2007-ben az Európa Parlamenti választások idején a Szilágy megyei RMDSZ kampánystábjának szervezési és rendezvényekért felelőse, valamint 2007-től napjainkig a Szilágy megyei RMDSZ, Megyei Képviselők Tanácsának (MKT) tagja vagyok.

2008-ban ismét több feladatot vállaltam és egyben kaptam: a helyhatósági választások idején: a Szilágy megyei RMDSZ kampánystábjának szervezési és rendezvényekért felelőse, a Zilahi RMDSZ kampánystábjának a jogi és média felelőse valamint a Szilágy Megyei Tanács RMDSZ elnökjelölt kampánystábjának tagja, majd a parlamenti választások idején a Szilágy megyei RMDSZ kampányfőnöke. Ha a helyhatósági választások idején a magyar széthúzás miatt elvesztettük Szilágy Megye Tanácsának az elnökválasztását, a parlamenti választások alkalmával sikerült „kizöldíteni” Szilágy megyét, ugyanis megnyertük a választásokat. A parlamenti választások alkalmával az RMDSZ képviselőjelöltje is voltam, igaz szülővárosomtól egy kicsit távol Brăilán.

2009-ben az Európa Parlamenti választások idején valamint az államelnöki választás idején, a Szilágy megyei RMDSZ kampányfőnöke voltam.
2009-től kezdődően, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének ügyvezető elnöki tisztségét töltöm be és ugyanakkor tagja vagyok a megyei szervezet Álladó Tanácsának valamint Szövetségi Képviselők Tanácsának.

Az évek során több szakmai továbbképzésen, tanfolyamokon és gyakorlaton vettem részt, ezáltal is gyarapítva tudásomat, hiszen meggyőződésem, hogy az ember egy életen át tanul, és soha sem lesz eléggé okos.

A munkahelyemen kívűl több cégnek is voltam bedolgozója részmunkaidővel, legfőbbképpen a management-marketing szakterületen, de ugyanakkor a közvéleménykutatás területén is jelentős tapasztalatra tettem szert.

Közéleti tevékenységem során megemlíteném, hogy 2004-ben a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács alapító tagja voltam és még a korhatár megengedi tagja is maradok, hisz fiatalnak maradni azt hiszem majdnem mindenki vágya, függetlenül, hogy hányas korosztályhoz tartozik. 2009-től, a Pro Szilágyság Egyesület alelnöki tisztségét és 2010-től a Szilágyság Kulturális Egyesület ügyvezető elnöki tisztségét töltöm be. Ugyanakkor tagja vagyok a Zilahi EMKE és a Pro Zilah Egyesületnek.

kapcsolódó

Hírlevél