Örökségünk Őrei - Brassó megye

A Örökségünk őrei program 2012-ben indult Brassó megyében, ahol a brassói Áprily Lajos Főgimnázium diákjai november 15-én, ünnepélyes keretek között örökbefogadták az keretében az Árpád-szoborként köztudatban álló  Milleniumi emlékművet. A szobor egy Árpád korabeli harcost ábrázolt, a Cenk tetején állt, mára csak a szobor feje maradt meg, a brassói magyar evangélikus–lutheránus templomban került kiállításra.

 

A Fogadj örökbe egy műemléket program keretén belül Kelemen Hunor szövetségi elnök az Örökségünk Őrei címmel jutalmazta a brassói Áprily Lajos Főgimnázium közösségét, a címet az iskola igazgatója Petki Pál vette át. 

 

 

Az Örökségünk Őrei erdélyi hálózata BRASSÓ megyében:

 

  • Árpád szobor – Örökbe fogadta a brassói Áprily Lajos Főgimnázium

 

 

  • A Kolostor utcai első újságnyomda Brassóban – Örökbe fogadta a brassói Áprily Lajos Főgimnáziumű

 

 

  • A Postatéri temető – Örökbe fogadta a brassói Áprily Lajos Főgimnázium



  • A Drámai Színház melletti katolikus templom – Örökbe fogadta a brassói Áprily Lajos Főgimnázium

 

 

 

 

 

 

   <

Hírlevél